Bejegyzések ‘Glamour Women of the year 2012’ taggel
Glamour Women of the Year – 2012
Tagek: Glamour Women of the year 2012
Nagy média hype-ot megelőzően, múlt héten lezárultak a szavazások, és egy rendhagyó gála keretein belül kiosztásra kerültek a Glamour Women of the Year díjai.
A rendezvénynek immár negyedik alkalommal az Up! szórakozóhely adott otthont, melynek bejárata előtt, kilenc óra környékén tömött sorokban várakozott a meghívott vendégsereg.
Mi is ekkortájt próbáltunk a leggyorsabban, és a legkevesebb listalapozgatás nélkül átjutni a regisztrációs zónán, hogy aztán némi ruhatárazás után olyan helyet találjunk, ahonnan még látunk valamit a színpadból, de öt centiméternél távolabb áll tőlünk a másik.
Az eredményhirdetés során a sűrűn koccintó, egyre nagyobb tömeg figyelmét hol több, hol kevesebb sikerrel Rákóczi Ferenc műsorvezető próbálta egyben tartani, akinek humoránál sokkal viccesebbek voltak a beszólásaira reflektáló vendégek.
A jelölteket bemutató kisfilmek után – amik egyébként klasszisokkal gyengébbre sikerültek, mint a tavalyiak – a neveket rejtő borítékok is előkerültek. A nyertesek, de épp úgy a jelöltek is némi de ja vu érzést keltettek bennünk, hiszen elég nagy volt az átfedés a 2011-es, és az idei felhozatal között.
Ezek alapján Palvin Barbi másodszorra vihette haza a kis szobrocskát a legjobb modell kategóriában, Abodi Dóra lett az év divattervezője, a legsármosabb férfinak a Jóban rosszban egyik szereplőjét Száraz Dénest választották, míg a legjobb műsorvezető Tatár Csilla lett, a legjobb énekesnő Janicsák Veca, a színésznő kategóriában pedig Pokornyi Lia mondhatott köszönőbeszédet. Idén második alkalommal kiosztották az “év hősnője” díjat is, amit ezúttal a Romani Design nyerte el, melyet az ötletadó Varga Erika vehetett át a Glamour főszerkesztőjétől.
Az utolsó csoportkép kattintásánál a vegyes vendégsereg már az italos pultoknál nyomorgott, és csak néhányan kísérték figyelmemmel a nyertesek pózolását. Az est további részében a bulihangulat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, épp úgy, mint a jeles résztvevők, akik nem győztek interjút adni a helyet ellepő sajtósoknak.
A party hangulatáról képes beszámolóval készültünk, melyet Pintér Krisztián készített számunkra, aki hősiesen vakuzott egészen az est végéig.










