Kategória: filmek
Juicy film #143 – Táncos a sötétben
Lars von Trier Hollywood felé kacsingató, ellentmondásokkal teli filmje,a Táncos a sötétben szinte minden díjat bezsebelt 2000-ben, Aranypálmát, Európa Filmdíjat, a főszereplő popdíva, Björk pedig legjobb színésznői trófeát Cannes-ban.
A hazáját elhagyó naiv, ugyanakkor szeretetreméltó özvegy, acélgyári munkásként kívánja előteremteni fia számára a szemműtéthez szükséges pénzt. A betegség örökletes. Az anya egyre inkább csak a sötétségben tapogatózik. De mindenáron küzd, hogy gyermeke elkerülhesse azt, amit ő már nem tud. Az idő lerövidül, és a homályban tapogatózva elkezdődik a visszaszámlálás. A szürreálissá fokozódó embertelen munkában a gépek zaja teremti meg a Björk képzeletében kibomló dalok zenei alapját. Az emigráció, a betegség, a nyomor problémáit taglaló alkotás a giccs és a totális eszköztelenség határán egyensúlyozva igazi antiműfajt hoz létre, kultuszgyanúsan irányítva az érzelmeket.
Juicy film #142 – Az olasz nép nevében
Az olasz nép nevében című filmet 1971-ben rendezte Dino Risi a kor legnagyobb színészeinek, Vittorio Gassman és Ugo Tognazzi főszereplésével. A 2008-ban elhunyt rendezőt, az olasz komédia egyik mesterét a háború utáni olasz gazdasági fellendülés, az úgynevezett Dolce Vita krónikásaként tartották számon a szakmában.
Bonifazi államügyész az igazság megszállottja, Lorenzo Santenocito pedig egy minden hájjal megkent, kőgazdag gyártulajdonos. Amikor holtan találnak egy lányt és a nyomok minden kétséget kizáróan Santenocitóhoz vezetnek, az államügyész elhatározza, hogy minden akadályon átgázolva börtönbe juttatja az érinthetetlennek tűnő kiskirályt.
Juicy film #141 – Shine a Light
Tagek: Juicy film, Martin Scorsese
A Taxisofőr rendezője, Martin Scorsese 2006-ban, a New York-i Beacon Theatre színházban rögzítette dokumentumfilmjét a Rolling Stonesről, a banda Bigger Bang nevű turnéján. A Shine a Light- ami azonos egy 1972-es albumon ( Exile on Main St. ) szereplő dal címével- az 58. Berlinálé nyitófilmje volt 2008-ban.
Két rendhagyó koncertet adott 2006 őszén a világhírű Rolling Stones rockegyüttes a New York-i Beacon színházban. Ezen nemcsak különleges vendégszereplők – Jack White a White Stripes együttesből, Christina Aguilera és Buddy Guy – működtek közre, hanem olyan számokat is játszott a csapat, amelyet élőben még sohasem adtak elő. A koncertfelvételek mellett ritka archív képek, valamint kulisszák mögött készült felvételek és interjúk is láthatók. A különleges zenés film addig még soha nem látott helyzetben mutatja be a Rolling Stones-t a színpadon és a színpad mögött.
Juicy film #140 – K1-Film a prostituáltakról és K2-Az éjszakai lányok
A ‘80-as évek egyik sikerfilm rendezője, Dobray György, aki a Szerelem első vérig, és a Szerelem második vérig rendezője, nagy botrány kavart a rendszerváltás időszakában készült dokumentumfilmjével. A K1-Film a prostituáltakról és K2-Az éjszakai lányok című filmei a hazai prostitúció látképét adták elsősorban a nyolcadik kerületi Rákóczi térről.
“Jellegzetes “bombatémát” választ a K-film is. A helyszín a Rákóczi-tér és környéke. (S e helynév leírása után nyilván szükségtelen a “K.” rövidítés föloldása.) Erről a környékről és főszereplőiről, a “K-król” minden ivarérett honpolgár “tud” – vagy tudni vél – valamit. Aki csak átutazik rajta, s a 6-os villamos ablakából tájékozódik, talán kevesebbet; aki elolvasta mondjuk Moldova György – egyébként alapos okkal bírált – elhíresült rendőrriportját, azt is képzelheti magáról, hogy az átlagosnál beavatottabb a hazai szexüzletmenet háttérvilágába.” – írta Zsugán István a Filmvilágban.
Sofia Coppola: The Bling Ring – Trailer #2
Tagek: Emma Watson, Sofia Coppola
Május 16-án az új Sofia Coppola film, a The Bling Ring nyitja a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekcióját. Az Emma Watson főszereplésével készült film megtörtént esetet dolgoz fel, melyben Los Angeles-i kamaszok buliból celebek villáiba ( Rachel Bilson, Orlando Bloom és Paris Hilton ) törnek be és több, mint 3 millió dollárnyi ruhát, ékszert és cipőt tulajdonítanak el. Az előzetes második részéért kattintsatok!
Juicy film #139 – Plasztik szerelem
Tagek: Juicy film, Ryan Gosling
A Ryan Gosling főszereplésével készült amerikai független film, a Plasztik szerelem premierje a 2007-es Torontói Filmfesztiválon volt, ahol akkora ovációval fogadták, hogy újra levetítették, majd a Bostoni Filmfesztiválon is kétszer tűzték műsorra a filmet. Ugyanebben az évben Goslingot Golden Globe-díjra is jelölték a éegjobb vígjátéki színész kategóriában.
Amikor Lars (Ryan Gosling) bemutatja az interneten megismert brazil lányt, Biancát, a család megdermed a döbbenettől. Biancát ugyanis egy gumibaba cégtől rendelte a szociális kapcsolatokban kissé különc Lars. A kisváros orvosának a tanácsára a család és az egész város belemegy Lars játékába. Plasztik Bianca gyorsan beilleszkedik a közösségbe, egy helyi butik modellje lesz, misére jár, önkéntes munkát vállal a kórházban és elkíséri Larsot élete első házibulijára.
Juicy film #138 – Sonka, sonka
Múlthéten 67 éves korában hunyt el a Sonka, sonka rendezője, Bigas Luna, aki többek között arról ismert, hogy ő fedezte fel Penélope Cruzt és Javier Bardemet. Luna 1992-es filmje amiatt is emlékezetes, mert ebben a filmben játszott először együtt Cruz és Bardem, akik 15 évvel később a Vicky, Christina Barcelona forgatásán jöttek össze, miután összeházasodtak és most várják második közös gyermeküket.
Silvia, a fiatal bájos lány, édesanyjával és öccsével egy autópálya melletti spanyol kisvárosban él. Az anya a helyi bordélyház vezetéséből próbálja eltartani a családot. A város kulcsfontosságú ipari központja a fehérneműgyár, amely Conchita és a férje tulajdona. A házaspár kamaszkorú fia, José, ki akar szabadulni anyja zsarnoki hatalma alól. A fiú Silviaval randizik, együtt tervezgetik közös jövőjüket, amikor a lány váratlanul teherbe esik. A fiú anyja ellenzi ezt a kapcsolatot, Silvia származása és családjának rossz híre miatt. Mindenáron szét akarja választani a fiatalokat, ezért felbérli a macho Raúlt, hogy csábítsa el lányt. A feladat azonban nem lesz egyszerű.
Juicy film #137 – Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni
A Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni Stanley Kubrick 1964-ben bemutatott filmje, mely Peter George Red alert című regénye alapján készült. Peter Sellers a filmben három szerepet is játszik, mégpedig Dr. Strangelove tudós, Lionel Mandrake ezredes és Merkin Muffley elnök szerepét. Dr. Strangelove valódi neve Dr. Merkwürdigliebe, aki a második világháború után az Egyesült Államokba emigrált. Bár próbálja magát amerikainak mutatni, náci érzéseit nehezen tudja elnyomni. Többször is „Mein Führer”-nek hívja az amerikai elnököt, és kezével ösztönösen náci karlendítéseket csinál, amiről ugyan próbál leszokni.
Egy amerikai légitámaszpont vezetője betegesen rögeszmés: azt hiszi, a kommunisták Amerika elpusztítására készülnek, ezért útnak indítja bombázóit a Szovjetunió ellen. Az amerikai elnök – tudomást szerezve az őrült tábornok szörnyű tettéről – azonnal felveszi a kapcsolatot az oroszokkal, akik elárulják, hogy szinte semmit sem tehetnek: ha országukat bármilyen támadás éri, egy leállíthatatlan automatika azonnal atomcsapást intéz az Egyesült Államokra.
A film akkor készült, amikor a világnak először kellett komolyan szembenézni egy atomháború lehetőségével – a kubai rakétaválság, a Kennedy-gyilkosság és a vietnámi háború kezdetének kora ez. Kubrick kíméletlen szatírája nem csak szellemisége és háborúellenes üzenete miatt örökérvényű, hanem technikai újításai, képi világa révén is. Talán a legjellemzőbb példa a film hatására, hogy amikor Ronald Reagan első elnöki napját töltötte a Fehér Házban, megkérdezte kísérőitől, miért nem mutatják meg neki a stratégiai tanácskozótermet, ahonnan a nemzetközi hadviselés irányítható. A személyzet zavarba jött, ugyanis ez a terem csak Kubrick filmjében létezett, a valóságban nem – de a rendező annyira tökéletesen és hatásosan ábrázolta a filmben, hogy Reagan valóságosnak gondolta, mint ahogy bizonyára sokan mások is.
Juicy film #136 – Párizs, Texas
Tagek: Juicy film, Wim Wenders
Wim Wenders az „el-nem-beszélés” filmjének tartja 1983-ban forgatott filmjét, a Párizs, Texast. A dolgok lehetetlenségét próbálja ábrázolni. A rendező nagyfokú szabadságot adott színészeinek. A forgatásokra csak néhány vázlatosan felrajzolt képpel érkezett, és számos változtatást közösen beszéltek meg. A már felvett jeleneteket javították újra és újra. „A Párizs, Texasban minden a helyszínen született: a beállítást a történés határozta meg” – mondja.
Dél-Texas kietlen vidékén bolyong egy sovány, szakállas, elkínzott arcú férfi: múltját, emlékeit szeretné elveszíteni, sikertelenül. Öccse érte megy, visszahozza őt a civilizációba, a kisfiához. Bár négy éve nem látták egymást, hamar összemelegednek a gyerekkel. Együtt indulnak el, hogy megkeressék a férfi feleségét, a gyerek anyját. Houstonban lelnek rá, egy peep-showban.
Juicy film #135 – Eső mossa szerelmünket
Tagek: Ingmar Bergman, Juicy film
A modern filmművészet egyik legnagyobb hatású egyéniségének, Ingmar Bergmannak az 1946-ban bemutatott az Eső mossa szerelmünket című munkája a rendező második játékfilmje. Ebben a drámában látható először Bergman filmben Gunnar Björnstrand, aki több, mint húsz Bergman filmben játszott pályafutása alatt.
A 95 perces mű egy fiatal párról, akik egy vasútállomáson találkoznak. David most szabadult, Maggi pedig nem találja helyét a világban. Közös életüket a világtól elzárva próbálják élni egy eldugott kis viskóban, ám a külvilág számos akadályt állít eléjük.















