Fiatal magyar tehetségek #60 – Nagy Marci
Tagek: Fiatal magyar tehetségek, Nagy Marci
Kicsiny országunkban, manapság olyan nemes egyszerűséggel állítják magukról egyre többen, hogy “stylist vagyok”, mintha csak annyit jelentenének ki: ”barna a hajam”.
Ennél is rosszabb, amikor nem csak hangoztatják, hanem dolgoznak is, a maguk szakbarbár módján, tapasztalat, tudás és ne adj’ Isten ízlés nélkül, hogy aztán produktumukat az arcunkba nyomják online felületeken vagy súlyosabb esetekben magazinokban. Azon túl, hogy bántja a szemet, (kövezzetek meg, de az enyémet szokta), sértő azokra nézve, akik éveket töltöttek el ismeretszerzéssel akár iskolai keretek között, vagy valaki mellett szorgoskodva, ismerik a koncepció fogalmát és nem abban merül ki kreativitásuk, hogy mindent egymásra pakolnak.
Szerencsére e heti tehetségünk, Nagy Marci véletlenül sem tartozik a fentebb említettek közé ugyanis jelenleg is azon fáradozik, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön és színesítse portfólióját, melynek folyamatos bővülését közel egy éve figyelem.
Az eredetileg fodrásznak tanuló fiú gyorsan rájött, hogy frizurák helyett szívesebben figyeli az editorialok szettjeit ezért kisebb kilengés és modellkedés után egy szerencsés véletlen úgy hozta, hogy lehetőséget kapott kipróbálni magát: “egy barátnőm által ismertem meg Igor Deseatnikovot, akinek végül az asszisztense lettem, így másfél évig gyakorolhattam a Joy magazinnál.”- mondja Marci, aki azóta egyre biztosabban dolgozik illetve érez rá a vele dolgozó fotós vagy épp a megrendelők igényeire, melyet az utóbbi időben mások is észrevettek, így egyre több projekt stáblistáján láthatjuk a nevét.
A folytatásban található interjúból többek között kiderül, mit gondol életének mostani szakaszáról vagy épp munkájáról, a galériában pedig eddigi anyagaiból láthatjátok a legjobbakat.
Túl vagy az asszisztensi éveken, már egy ideje élesben próbálgatod a szárnyaidat. Hogy megy az érvényesülés?
Megmondom őszintén, hogy ilyen szempontból nagyon szerencsésnek tartom magamat! Kezdőként egy nagyon jó csapattal dolgozhatok együtt, mondhatni állandó jelleggel /Zsólyomi Norbi, Véger Fibi, Koczka/, akik már mind profik a saját szakmájukban… Azt látva, hogy mennyi hozzám hasonló, fiatal stylist van ma itthon, akik szeretnék megmutatni magukat különböző fórumokon, néha elgondolkozom azon, hogy tényleg milyen szerencsés is vagyok.
Na igen, Dunát lehet rekeszteni stylistokból, legyen szó magukat annak nevezett vagy valódi tehetségekről..
Nem fáraszt az egy koncon való marakodás?
Voltak és valószínűleg lesznek még hullámvölgyeim, de soha nem éreztem még azt, hogy “itt a vége, nem csinálom tovább!”… Amikor elkezdtem, tudtam, hogy ez nem lesz sétagalopp, de ezt szeretném csinálni, úgyhogy kitartóan dolgozom tovább és bízom benne, hogy a sok munka, előbb-utóbb meghozza gyümölcsét! :)
Vannak rémálomként visszatérő akadályok?
Legnagyobb akadálynak azt tartom, amit az előbb említettél, hogy nagyon sokan vagyunk és kevés a hely…
Sajnos alig van hazai magazin és elég nehéz bekerülni valahova… bár hozzáteszem talán én is jobban promózhatnám magamat, és akkor talán picit előrébb járnék. De én inkább várom a “csodát”, mint, hogy utána menjek!
Ha már a csodát várod, akkor abban is hiszel, hogy ebből meg tudsz majd élni?
Jelenleg nem. De javíthatatlan bizakodó vagyok!
Még mielőtt teljesen lehervasztanálak és átcsapnánk tipikus, magyar siránkozásba, inkább finoman irányt váltok és megállapítom, hogy szívesen használsz darabokat hazai divattervezőktől:):
Igen, mert imádom a magyar tervezők ruháit, sokat használok tőlük és szerintem zseniális tervezőink vannak! …sajnos ezt nem mindenki veszi észre…de ez már más tészta.
Egyszer ígérem, kifejtheted, de most maradjunk nálad: a mindennapokban mennyire foglalkoztat a divat? Folyamatosan figyelsz?
Elég update vagyok, muszáj is annak lenni! Nagyon sok külföldi anyagot nézek, de inspirálnak filmek, zenék, játékok, helyszínek, emberek, hangulatok, igazából minden! Izgat a divat, de számomra azon túl is van élet. :)
Úgy látom, egyre inkább megtalálod magadat a munkádban. Ha nincsen nagyon megkötve a kezed, milyen stílusban szeretsz dolgozni?
Szeretem a nőies, szexisebb dolgokat, eleinte csak ilyen anyagaim voltak, de ez a vonal nekem nagyon bejön! Szinte mindig használok valamit, ami bőr, vagy átlátszó.. bár mostanában vannak visszafogottabb anyagaim is, nem szeretném, ha azt hinnék, hogy csak ez az, amit tudok! :) Mivel egy fotózás a csapatmunkáról szól, én abszolút nyitott vagyok a többiek véleményére is, ha valami nekik nagyon nem tetszik, akkor nem harcolok érte foggal-körömmel.
Talán ez is közrejátszik abban, hogy egyre több fotós szeret veled együtt dolgozni?
Nagyon örülök neki, hogy egyre többen keresnek meg azzal, hogy szívesen dolgoznának velem, de igazából erről őket kéne megkérdezni..valószínűleg tetszik nekik a látásmódom! :)
Történt mostanában valami izgalmas körülötted, új megkereséssel kapcsolatban?
A közelmúltban egy elég nagy projektben vettem részt, amire majd májusban derül fény, illetve vannak még függőben lévő munkák, amiket még nem szeretnék elkiabálni.
Hmm, nagyon titokzatos vagy…:) Egyébként a munkád mennyire folyik össze a magánéleteddel és a szabadidőddel?
Vannak olyan szakmabeliek, akikre úgy gondolom, hogy barátként tekinthetek, de a barátaim többsége nem szakmabeli. Néha elmegyek egy-egy ilyen “divatosabb” bulira/rendezvényre, de jelenleg nem érzem szükségét annak, hogy minden ilyen eseményen ott csápoljak és mosolyogjak..
Buliról jut az eszembe, végre itt a hétvége! Mivel lazítod le magadat egy munkás hét után?
Általában a legjobb barátommal töltöm a kikapcsolódós időmet, olyankor x-boxozunk, főzünk, meg mindenféle móka, vagy tesómmal, egy barátnőnknél borozunk, beszélgetünk. De gyakran járok bulizni is…sőt túl gyakran! :D
Ha az olvasók netalántán összefutnak veled, “egészen véletlenül” egy szórakozóhelyen, könnyen kiszúrnak majd az öltözködésedről?
Én mindig úgy öltözöm fel, amilyen éppen a hangulatom. Nem vagyok az a tipikus “stylist vagyok, meg is mutatom” figura…
Az anyagaimban épp eléggé kifejezem magamat, nem érzem úgy, hogy attól, mert ez a munkám, mindent magamra kéne aggatnom, vagy úgy kéne mászkáljak a városban, mint egy csodabogár! :)
Írjál kommentet



































