Karrierépítők – Visage Management
Tagek: Visage Model Management

Ha valaki igazán tudja, mi fán terem a professzionalizmus, és a modellkarrier, az nem más, mint Kajdi Csaba, aki több mint egy évtizede működteti sikeresen a Visage Management-et, és olyan topmodelleket nevelt ki, mint Ebergényi Réka, vagy Mihalik Enikő.
Karrierépítők című rovatunk kapcsán hozzájuk is bekopogtattunk, hogy kíváncsi kérdésekkel és folyamatos vakuvillanással bombázzuk Csabát, valamint munkatársát, Somogyi Krisztát, akik készségesen engedtek be minket hétköznap délutánjukba.
A folytatásban kiderül, mit tartanak munkájuk során elengedhetetlennek, hogyan kutatják fel az Elite Model Look Hungary-vel karbaöltve a jövő várományosait, valamint láthatjátok a két fáradhatatlan ügynököt, az irodát, illetve sok-sok képet találtok Mihalik Enikőről, Ebergényi Rékáról, és egy friss felfedezettről, Annáról.
A fotókért köszönet Hodosy Enikőnek!
Csaba régi motoros a szakmában, a Visage Management alapköveit több mint 12 éve saját maga tette le, miután úgy érezte eleget tanult, és asszisztált egy olyan ügynökségnél, aminek mentalitásával nem tudott hosszútávon azonosulni.
Útközben egyik irodáját nőtte ki a másik után, széles kapcsolati hálót épített ki, modellbirodalmának hercegnői pedig a legmagasabb szintekre jutva olyan eredményeket értek el, amivel ezelőtt más, hazai modell nem büszkélkedhetett. Gondoljunk csak a fentebb említett két topmodellre, akiknek kivételes és hirtelen megugró karrierje járhatóbb utat tört a magyar lányok számára, és ennek köszönhetően felfigyelt országunkra a nemzetközi modellszakma is. Arról nem is beszélve, hogy új célokat tűzött ki a modellkedni vágyók körében.
De mi szükségeltetik ahhoz, hogy ilyen kivételes pályák szülessenek?
„Professzionalizmus, megfelelő háttérmunka, szerencse, hozzáértés, elszántság, és persze egy olyan lány, akinek nem csak az alkati adottságai erősek, hanem a személyisége is passzol a szakmához” – magyarázza Csaba, és hozzáteszi. „ Működésünk alapja a személyes menedzsment, ami rengeteg időt, energiát, és kitartást igényel. Ez egy komplett feladat, ami a karrier egyengetése mellett olyan kihívásokat tartogat, mint előcsalogatni egy félszeg tiniből a magabiztos modellt, lehántani róluk a rossz beidegződéseket, felkészíteni őket a válogatásokra, az esetleges negatív kritikákra, első külföldi útjukra.” Mindez sajnos önmagában mit sem ér, ha nincs közös szimpátián alapuló bizalmi kapcsolat, ami vice versa működik, ergo az ügynökség bízik a lány lojalitásában, hozzáállásában, a modell pedig nem kérdőjelezi meg ügynöke hozzáértését. Ez nem mindig történik zökkenőmentesen, Kriszta, aki több mint nyolc éve dolgozik bookerként, hosszasan tudna anekdotázni a felgyűlt emlékekből…
„Nincs két egyforma lány, mindenkivel kicsit másképp kell bánni, másképp kell ösztönözni és motiválni- mondja a tapasztaltak hozzáértésével.
Hogy az ügynökség igazi tehetségeket, és újabbnál újabb arcokat tudjon prezentálni a nemzetközi divatszcénának, Csaba és munkatársai sok energiát fektetnek a rejtőzködő szépségek felkutatásába. Legyenek azok Budapesten, Szegeden, Békéscsabán vagy az ország bármely más pontján.
A keresésnek mi sem adhatna optimálisabb keretet, mint az Elite Model Look Hungary, a világ egyik legnagyobb presztízsű modellversenye (74 országban rendezik meg – a szerk.), aminek kizárólagos, hazai szervezője a Visage Model Management.
A nagymúltú eseménynek olyan neveket köszönhetünk, mint Giselle Bündchen, Stephanie Seymour, CindyCrawford, Claudia Schiffer, Linda Evangelista, Naomi Campbell, vagy magyar büszkeségünk, Mihalik Enikő, aki 2002-ben nyerte meg a hazai döntőt.
Kajdi és csapata idén is nagy etalonnal készül a budapesti megmérettetésre, a jövő reménységeit egy országot bejáró casting sorozattal próbálták felkutatni… nem kevés sikerrel.
Ugyanígy a verseny minőségét sem bízzák a véletlenre, hiszen a hazai divatszakma prominens alakjai fotóznak, sminkelnek, készítik a frizurákat, csak hogy néhány nevet említsünk: Dobos Tamás, Hajdú András (fotós), Vörös Renáta(sminkmester), a Hairclub team.
A lányok döntős mezőnye, múlt héten egy felkészítő tábor keretein belül ismerkedhetett meg a szakma legjobbjaival, a modellkedés világával, és bizonyíthatta rátermettségét, tehetségét.
A fiatal üdvöskék szeptember végéig kaptak egy kis szusszanásnyi időt, hogy kipihenhessék a tábor izgalmait, ugyanis akkor kerül megrendezésre a végső döntő, ahol kiderül, kik bizonyulnak a legjobbaknak,és nem utolsó sorban ki lesz a Visage models új topmodell jelöltje.

Ebergényi Rékán, és Mihalik Enikőn kívül az ügynökség többi modellje is rengeteget utazik, és dolgozik a divat fővárosaiban. Anita, és Gigi (bal, illetve jobb szélső fotó) jelenleg is külföldön vannak.

A Visage Model történetében ez a sokadik számú, és egyben a legnagyobb iroda.

Ott jártunkkor épp nyílt nap volt az irodában, amit minden héten megtartanak. Ilyenkor jöhetnek a bátor jelentkezők, akikről egyből polaroid képek készülnek, és leveszik a méreteiket. A szerencséseket visszahívják egy következő fordulóra…

Csaba, ha éppen nem fotóztuk, vagy nem kérdeztünk tőle, pillanatok alatt eltünt az íróasztala mögött, hogy intézze az aktuális ügyeket.

Kriszta minden lánnyal próbálja megtalálni a közös hangot, a jelentkezőkben pedig oldani a kezdeti feszültséget.


Az ügynökség egy ideje csak lányokra fókuszál, aminek magyarázata, hogy a fiúk számára sokkal behatároltabbak a lehetőségek, itthon szinte alig lehet nekik presztizs értékű munkát biztosítani.
Azért két fiút fotóját megtaláltam… “Tőlük nem tudtunk megválni”- mosolyogta Kriszta.

Portfóliók. Méghozzá milyenek!!!


A 2011-es Elite Model Look Hungary döntős lányairól készült polaroid képek. Két perc alatt megtaláltam a kedvencemet, reményeim szerint benne lesz az első három helyezettben:)


Kajdi Csaba, és Somogyi Kriszta

Kriszta szerint az ügynökség sikere azon is múlik, hogy jól tudnak együttműködni, kiegészítik egymást a munkában, és hasonló elvek alapján dolgoznak.
Csaba nem szereti hitegetni a lányokat, ezért az első pillanattól őszinte hozzájuk. Akkor is, amikor egy jelentkezőt vissza kell utasítani, és akkor is, amikor a közös munkáról van szó. Senkinek nem ígér topmodell karriert, de mindent megtesz érte.


Hihetetlen, de az alábbi fotók Enikő prezentációjának csak egy része. Számolatlan sok divatanyag, megannyi címlap, és újabbnál újabb kampányfotók. Ilyen egy igazi topmodell referenciája…





Az álomtestű, de a modellkedésről mit sem tudó, kezdőnek kicsit túlkorosnak számító (akkor volt 20 éves) Ebergényi Rékát kilenc évvel ezelőtt fedezte fel Csaba. A sikerre nem kellett sokat várni, hiszen első nagy munkája egy Victoria Secret show illetve a Lancome világkampánya volt, ami egy csapásra megváltoztatta mind Réka, mind a Visage életét. Azóta eltelt jó pár év, de ma is folyamatosan láthatjuk, számos divat-, kozmetikai-, illetve parfümkampányban. Legutóbb a Lou Paris, Rolex, Armani, Patek Philipp, Caudalie, Rochas, Lancester és a Garnier arcaként találkozhattunk vele. Legújabb címlapfotói: a 2011. augusztusi francia Marie Claire és a 2011. szeptemberi belga Marie Claire volt, amiket mi is bemutattunk nektek.






Németh Anna, az ügynökség egyik új reménysége, aki 170 centis magassága ellenére nagyon keresett, karakteres, és egyben nőies arcvonásai miatt. Első munkáját, ami egy Retro katalógus vol, referencia nélkül, csupán polaroid képei alapján kapta meg, ami egyáltalán nem szokványos dolog a szakmában. Jelenleg, itthon, és Spanyolországban építi a portfólióját, de többször járt már Isztambulban, és hamarosan Maiami-ba utazik.




Írjál kommentet









